Hogyan hatnak a növények?
A hagyományos fitoterápia tudománya napjainkban kizárólag a növényekben lévő anyagoknak az élettani hatását, azaz az élő szervezetre gyakorolt befolyását vizsgálja. Ha egy növényt elfogyasztunk, vagy teáját megisszuk, vagy levét magunkra kenjük, az valamilyen élettani változást fog előidézni pl. a bőrünkön, az emésztésünkben, a vízháztartásunkban, stb.
A jelenlegi tudomány álláspontja szerint ez csakis azért történhet, mert biztosan van benne olyan hatóanyag (ismert, vagy még ismeretlen), amely az élő szervezetben változást képes előidézni.
Véleményünk szerint ezzel, a gyógynövényekben lévő lehetőségeknek csak egy korlátozott részét használjuk ki, amikor kizárólag a bennük lévő hatóanyagokat vesszük figyelembe. Ugyanis nem használjuk fel a növényekből kinyerhető és terápiásan alkalmazható nem anyagi tulajdonságokat, melyekkel hasonlóan erős és irányítható hatást tudunk kifejteni testi folyamatainkra és anatómiai állapotunkra.
Megállapításunk szerint, a hatóanyagokkal együtt a növények három szinten, azaz a hatóanyag materiális szintjén kívül két másik minőségben is képesek hatni, úgymint:
Ezért kidolgoztunk egy új fitoterápiás módszert, amelyben úgynevezett 3D akkordokat alkalmazunk. Ennek lényege, hogy az együtt alkalmazott gyógynövények mindhárom szinten az adott betegség közvetlen vagy közvetett kezelésére alkalmas befolyást fejtsenek ki. Eközben pedig egymás hatásait akár többszörösen is felerősítő szinergizmusok jöjjenek létre.

A következő betegségek bizonyos eseteinél igazolva van, hogy kiegészítő kezelésként sikeresen alkalmazható a fitoterápia:
